Bemutatkozás

Szervezetünk története 2000-ben indult, amikor Pannonhalmán és a környező településeken kezdetét vette a társastánc oktatás. Az órák eleinte az alapfokú művészetoktatás keretein belül folytak. Az évek alatt kialakult erős csapat céljai azonban túlmutattak a művészetoktatás által nyújtott lehetőségeken, ezért szülői kezdeményezésre 2006 májusában megalapítottuk a BALANCE Tánc-sport Egyesületet.

A következő években a tagok az országos versenyeken képviselték Egyesületünket, majd 2008-ban úgy döntöttünk, hogy az egyéni versenyzéssel szemben a fellépéseket, előadásokat részesíti előnyben. Első körben a Pannonhalmán, Ravazdon, Écsen és Bakonyszentlászlón civil szervezetek farsangi báljain, majd ugyanezeken a helyeken a májusi és augusztusi rendezvényeken léptünk fel. Ennek hatására a felsorolt helyszínek mindegyikén kezdő és haladó tanfolyamokat tudtunk indítani. A jelenlegi fellépőcsoportban már közülük is vannak táncosok. A fellépések közül a legeredményesebb a 2008-ban a Győri Tavaszi Táncgála előadása volt, ahol mindkét koreográfiánkkal – Bécsi keringő formáció és egy Latin formáció – Közönségdíjat hoztunk el.

Egyesületünk jelenleg 25 fővel működik. A táncosok a kistérség településeiről és Győrből valók. A társastánc órák mellett kiegészítő képzésben klasszikus balett és jazz órákkal fejlesztjük táncosaink mozgáskultúráját. A próbák helyszíne az Egyesületnek székhelyet adó pannonhalmi Kazinczy Ferenc Művelődési Ház nagyterme.

Egyesületünk önállóan gazdálkodó, nonprofit szervezet.

Az Egyesület elnöke és szakmai irányítója Pinezits József. 1983 óta táncol, az aktív versenytáncot 1996-ban hagyta abba az Országos Bajnokság 2. helyezettjeként partnerével, Juhász Anikóval. A Magyar Táncművészeti Főiskola társastánc-pedagógus szakán diplomázott 2000-ben. Ugyanezen év szeptemberétől egy győri székhelyű Alapfokú Művészetoktatási Intézet igazgatóhelyettese, később igazgatója, és tánctanára. Ennek keretében kerül kapcsolatba a térségi Általános Iskolák vezetőivel és tanulóival. Innen indul a társastánc-, klasszikus balett- és jazz - kultúra jelenléte Pannonhalmán, Tápon, Tápszentmiklóson, Ravazdon, és innen származnak az Egyesület alapító tagjai. Balett trénerünk Gyűrűsné Hornyák Éva 2002-ben végzett a Magyar Táncművészeti Főiskola klasszikus balett – pedagógus szakán. Ugyanebben az évben kezdtünk közösen dolgozni. Éva a tanítás mellett a Győri Nemzeti Színház tánckarának oszlopos tagja. Közös munkánk eredménye 2005-ben a 3. IIG Hungaryan Masters versenyen elért II. helyezés a „Hair” című koreográfiával.

A tavalyi évben rendeztük meg első közös produkciónkat a Pannonhalmi Mozdulat Színházzal. Ez egy teljes estét betöltő operett – musical est volt, mely nagy sikert aratott, és teljesen új műfajban tudtunk bemutatkozni.

2010 januárjában három győri tánccsoport és a mi részvételünkkel valósult meg egy új stílusú előadás, a flash mob, melyet a győri vasútállomáson adtunk elő.

Az idei évben elsődleges célunk, hogy a helyi és kistérségi rendezvényeken való szereplésünkkel még több embernek tudjuk megmutatni a műfaj szépségeit, illetve ezekkel összhangban az Egyesület létszámának folyamatos növelése, főleg az általános iskolás korosztályban. A következő évadtól szeretnénk „kilépni” a kistérségből, és első körben a Győri Tavaszi Fesztiválon, majd a Látványtánc és Divattánc versenyeken szeretnénk bemutatkozni.

Cím: 9090 Pannonhalma, Petőfi S. u. 25.

Levelezési cím: 9024 Győr, Déry Tibor u. 3.

E-mail:

Tel: +36 20 772 0651